"Volt egy lány (cigány) akit most mindegy, hogy ismertem meg, meg az is mik voltak a részletek ami miatt úgy alakult, hogy indokoltnak látszott megmenteni két lakás illetve szoba bérlése között átmenetileg egy hétre. Be is költözött a nappali szobámba, és jól megvoltunk ezalatt. Nem volt hozzá semmi közöm csajilag, de jó fej volt, értékeltem a humorát. Lehet, hogy elmondva nem olyan érdekes, de nagyon tetszett pl. amikor egy reggel amikor fölkeltem és megjelentem a konyhában (a szoba ahol ő volt, mellette, de a konyhából nem lehetett rálátni ahol aludt) az ajtó mögül megszólal egy síri hang: -Teát!

Mondom lehet, hogy nem jön így át, de tökéletesen jó érzéke volt a helyzetkomikumhoz, amit nagyon élveztem. (Meg is lett a tea.) Sokat dumáltunk mindenféléről. Más volt az érdeklődése mint az enyém (dzsesszénekes akart lenni, illetve volt), de nagyon jól megtaláltuk a hangot. A saját életében hülyeséget hülyeségre halmozott – nemcsak az alatt a hét alatt amíg nálam volt – különösen hapsi ügyeiben. Nagyon őszintén elmondott mindenfélét, én meg nem kevésbé úgy hívtam föl a figyelmét a tévedéseire, hogy mitől mi várható. Ezt ő következetesen nem vette figyelembe. Amit ezzel kapcsolatban nagyon határozottan értékeltem viszont, hogy utólag semmit soha meg nem próbált szépíteni, kimagyarázni. Egy az egyben elismerte a saját hibáit, belátta amikor hülye volt. Gyakran, de ez kizárólag neki volt rossz. Ez olyasmi amire megfigyelésem szerint elég kevesen képesek. Ritka az ilyen intellektuális tisztesség, a legtöbb emert a látszat érdekli. Elismerte, hogy mindig jól láttam előre a dolgokat, de tanulni mégsem próbált meg ebből és legalább egyszer megkockáztani, hogy idejében vegye figyelembe amit tanácsoltam, ne csak utólag lássa be.

Mindegy, nekem ezen nem múlt semmi, ő baja. Nehézségem egyetlen egy volt vele. Vett egy indiai sálat amit iszonyú sok ráragasztott apró fém korongocskával tettek a gyártók csillogóvá és valahogy a ragasztó eresztett. Még hónapokkal azután is, hogy elment, találtam hol itt, hol ott ilyen arany színű izéket, hiába porszívóztam össze a nagyját. De egyrészt nem tehetett róla, ez véletlen volt, baleset féle, másrészt lehetett röhögni azon, hogy minden úszott tőlük. Bajnak nem nevezném. Normális, rendes ember volt, jól elhülyéskedtünk."